Emléktábla-avatás Gödöllőn, 2023. december 6-án

Sajtóközlemény

 

A Francia Köztársaság Nagykövetsége, Balatonboglár Város Önkormányzata és a Francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend Magyar Kitüntetettjeinek Egyesülete 2022-ben adták át azt az emlékhelyet Balatonbogláron, amely az 1940 és 1944 között német hadifogolytáborokból magyar területre szökött francia hadifoglyoknak állít emléket. Az évek során mintegy 1200 francia menekült központjává vált Balatonboglár. A menekültek többsége munkába állt az ország számos pontján. Közülük néhányan (Alexandre Calame, Pierre Moortgat, François Braun, Robert Maulini, Christian Plantier, Maurice Serrat, Louis Bargès) a gödöllői premontrei rend gimnáziumában kaptak francianyelv-tanári állást. A Le Souvenir Français magyarországi képviselete és az egyesület számukra és a többi francia nemzetiségű tanár (így Marc Scherer és Bernard Le Calloc´h) emlékére állítja azt az emléktáblát, amelynek leleplezésére 2023. december 6-án kerül sor Gödöllőn, a gimnázium épületében, Claire Legras nagykövetasszony és Balogh Péter Pius O.Praem apát úr védnöksége és részvétele mellett.

A Francia Emlékezet (Le Souvenir Français) egy francia közalapítvány, amelynek fő küldetése a francia emlékek franciaországi és külföldi megőrzése, az érintett ország és Franciaország közötti kapcsolatok ápolása. A francia kitüntetettek magyarországi egyesülete közel 20 éves múltra visszatekintő szervezet, amelynek célja a Francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend kitüntetések szellemiségének magyarországi ápolása, a két ország kapcsolatainak fejlesztése.

Az emléktáblát a két szervezet a premontrei gimnázium és a Francia Köztársaság magyarországi nagykövetsége támogatásával állította, a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. nagylelkű felajánlásával.

 

Gödöllő–Budapest, 2023. december 6.

Communiqué de presse

 

L’Ambassade de France en Hongrie, la Municipalité de la Ville de Balatonboglár et l’Association des Décorés Hongrois de la Légion d’Honneur et de l’ordre national du Mérite ont mis en œuvre une salle commémorative en mémoire des soldats français prisonniers de guerre évadés des camps nazis, réfugiés en Hongrie. Entre 1942 et 1944, Balatonboglár était le centre de 1200 Français réfugiés où ils avaient passé leur temps dans des conditions acceptables. La plupart de ces réfugiés ont cherché et trouvé un emploi en Hongrie. Plusieurs personnes (Alexandre Calame, Pierre Moortgat, François Braun, Robert Maulini, Chistian Plantier, Maurice Serrat, Louis Bargès) ont été accueillis comme professeurs de langue française au Lycée des Prémontrés à Gödöllő (à peu près à 30 km à l’est de Budapest). D’autres personnes français (Marc Scherer et Bernard le Calloc’h) ont également enseigné le français jusqu’en 1948. A la mémoire de ces professeurs, une plaque commémorative est érigée par la délégation hongroise du Souvenir Français et par l’Association des Décorés Hongrois qui sera dévoilée le 6 décembre 2023 à Gödöllő dans les locaux du Lycée sous le patronage et avec la participation de Mme Claire Legras, ambassadeur de France en Hongrie et l’Abbé Balogh Péter Pius O.Praem.

Le Souvenir Français est un organisme français, une fondation publique dont la mission est de sauvegarder les souvenirs français en France et dans d’autres pays, d’entretenir des relations entre les pays et la France. L’Association hongroise des Décorés français est une organisation fondée il y a plus de 20 ans, dont la mission est de faire rayonner l’esprit de la Légion d’Honneur et de l’ordre national du Mérite en Hongrie et de contribuer au développement des relations franco-hongroises.

Cette plaque commémorative a été érigée avec le soutien de l’Ambassade de France en Hongrie et le Lycée des Prémontrés, avec la contribution de l’entreprise Reneszánsz Kőfaragó.

 

Le 6 décembre 2023 à Gödöllő – Budapest

Interview avec Serge Barcellini

Bonjour,

Dans le cadre de notre prochaine assemblée générale à Chartres et du 80ème anniversaire de la disparition de Jean Moulin, notre Président général a donné une interview à la Radio Grand Ciel.

Le fichier audio (podcast) étant désormais en ligne, je vous invite à l’écouter en cliquant sur > radiograndciel.fr/podcast/le-souvenir-francais/

Belle journée et bon week-end,
Bien sincèrement,

Iza

Isabelle Mariet, Assistante du CGA (2s) Serge Barcellini,
Président général de l’association « Le Souvenir Français »

Emlékműavatás Mezőcsokonyán

2023 május 25-én megható átadási ünnepségre került sor Mezőcsokonyán. Az 1944 júliusában Mezőcsokonya és Hetes határában a német Luftwaffe által lelőtt brit RAF repülőgép szerencsétlenül járt 8 fős legénységének állítottunk emlékművet. A 6 brit és egy kanadai mellett egy francia katona, Marcel Tilmont teljesített szolgálatot. Marcel Tilmont az egyedüli francia katona, aki Magyarországon lelte halálát harci cselekmény következtében.

A szerencsétlenül járt repülőgép roncsai utáni kutatást Nagy Gábor és Derner Tamás repülési szakemberek végezték, ők és Hubert Warsmann kutatták fel a gép személyzetének leszármazottjait is.

A kutatók már 2019-ben beszámoltak kutatási eredményeikről a Francia Intézetben, és ekkor merült fel a gondolat, hogy készüljön emlékmű a gép legénységének tiszteletére. A francia nagykövetség kezdeményezésére Mezőcsokonya község önkormányzata és a község fejlesztésére felállított alapítvány közösen kezdte meg a munkát.

Az emlékmű a község, a Francia Védelmi Minisztérium, a Francia Emlékezet közös finanszírozásában valósult meg, amelyhez a későbbiekben csatlakozott támogatóként az Airbus Helicopters Hungary Kft. is.

2022 szeptemberétől kapcsolódtam be az emlékmű létrehozásába Souvenir Français magyar megbízottjaként, egyúttal a Francia Kitüntetettek Egyesületének elnökeként. Az átadási ünnepséget is én vezettem le.

Bellér Péter polgármester üdvözlő szavai után, Claire Legras nagykövet asszony avató beszédét követően Sudárné Balázs Katalin, a Mezőcsokonya Fejlesztéséért Alapítvány elnöke, Nagy Gábor repülés-kutató beszéltek az emlékmű létesítésének körülményeiről. Az ünnepség megható momentumaként a repülőgép parancsnoka, Bird kapitánynak a dédunokája mondta el gondolatait.

Az eseményen részt vett Cécile Pozzo di Borgo asszony az SMLH képviseletében, a HM magasrangú képviselői, a térség országgyűlési, megyei és községi képviselői. Tiszteletét tette a kanadai nagykövetség diplomatája és a francia nagykövetség mellett működő védelmi attaché, Loechleiter ezredes és munkatársai.

Az elhunyt legénység két tagjának rokonai szintén részt vettek az avatáson.

A mezőcsokonyai avatás után Cécile Pozzo di Borgo asszonnyal és Loechleiter védelmi attachéval, valamint munkatársaival Balatonboglárra mentünk, ahol dr. Müller Viktória kurátor vezetésével megtekintettük a franci menekültek emlékére átadott emlékszobát. A küldöttségünket Mészáros Miklós polgármester úr fogadta.

Boros István

A Souvenir Français
magyarországi főmegbízottja

Devoir de mémoire en Hongrie

Le 25 mai s’est déroulée une émouvante cérémonie dans la commune de Mezőcsokonya : l’inauguration d’une stèle commémorative, sur les lieux où un avion de la Royal Air Force fut abattu par la DCA allemande en juillet 1944. A bord se trouvaient sept hommes, de nationalité britannique et canadienne, ainsi que l’aviateur Marcel Tilmont, le seul Français mort en Hongrie pendant la seconde guerre mondiale.

Les restes de l’avion ayant pu être retrouvés, le président de la Section Hongroise István Boros, qui est en même temps le Délégué général du Souvenir français en Hongrie, s’est attaché à partir de septembre 2022 à conduire les travaux en vue de la réalisation du monument. Il a bénéficié du soutien financier du Souvenir français, du ministère des Armées et de la filiale hongroise d’Airbus Helicopters.

La cérémonie, présidée par l’ambassadeur de France, Claire Legras, le maire de Mezőcsokonya et István Boros, s’est déroulée en présence des descendants du pilote britannique, de représentants hongrois des ministères de la Défense et des Affaires étrangères, d’élus locaux, des chercheurs ayant mené les travaux historiques, de la presse. La SMLH était représentée par Cécile Pozzo di Borgo, administratrice chargée des sections de l’étranger, ainsi que de plusieurs membres du bureau de l’association hongroise.

Il convient de noter que la Section Hongroise de SMLH a intégré dans sa structure la mission du Souvenir Français, dans le cadre un accord de coopération préservant l’autonomie de celui-ci.

Mme Pozzo di Borgo a également visité, en compagnie de l’attaché de défense de l’ambassade, le musée de Balatonboglár où se trouve la salle commémorative des 1200 soldats français évadés des camps nazis et réfugiés en Hongrie entre 1942 et 1944. La délégation a été reçue par le maire de la commune et guidée par le conservateur Mme Viktória Müller, professeur de français dans le lycée d’une commune voisine.

István Boros

Délégué Général
pour la Hongrie

Kivonat a Souvenir Français magyarországi emlékezetmissziójáról

Az emlékezetpolitika több egymást kiegészítő célt tűz maga elé: a harcban elesettek emlékének megőrzését, a síremlékek és sírok gondozását, elősegítve ezzel a nemzeti kohézió erősítését, a védelem, a hadsereg és a nemzet kapcsolatának erősítését.

Ez a politika úgy Franciaországban, mint másutt több, egymásra épülő, egymást támogató akcióban testesül meg:

  • a már meglévő épített emlékek kezelésében és bemutatásában,
  • megemlékezések szervezésében, 
  • a fiatalok bevonásában a kollektív emlékezet továbbadása érdekében.

I. Francia katonai emlékhelyek összesen 8 magyarországi helyszínen találhatóak, az alábbi történeti megoszlásban

napóleoni időszak

    • Győr – 3000 francia katona
    • Pápa – 2 francia katona
    • Pécs – 126 francia katona
    • Darnózseli – 1 feltételezett katona

a II. világháború időszaka

    • Balatonboglár – 2 katona
    • solymári katonai temető – 1 katona Marcel Tilmont
    • Szeged – 1 elesett katona neve található a szegedi városközpontban található temető emlékhelyén
    • Nógrádbercel – 1 feltételezett elesett katona tömegsírban

törökök elleni csaták a XVVI. században

    • Szeged – 5 elesett francia tiszt emlékhelye

II. Francia katonák magyarországi jelenlétét megörökítő emlékhelyek kialakítása és gondozása, és azoknak a magyar vagy magyar származású személyeknek (civileknek és a francia hadsereg kötelékében szolgált katonáknak) és szervezeteknek a felkutatása, akik vagy amelyek áldozatot hoztak a II. világháború során, valamint részt vettek üldözött személyek mentésében, támogatásában. 

Balatonboglári emlékhely: A Francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend Magyar Tagjai Szövetsége irányításával, a budapesti francia nagykövetség támogatásával és több francia és magyar vállalat szponzorálásával került kialakításra az emlékhely a Balatonboglár Önkormányzata által rendelkezésre bocsátott helyszínen. Itt emlékezünk meg arról a német hadifogolytáborokból Magyarországra szökött majd 1200 francia katonáról, akik 1942-44 között balatonboglár környékén és más magyarországi városokban élték életüket.  

Mezőcsokonyai emlékhely:  1944. június 4-én Mezőcsokonya határában zuhant le a RAF repülőgépe a fedélzetén 8 fős személyzetével. A személyzet tagja volt az a francia katona, aki a légibaleset következtében az egyetlen, Magyarországon harcban elesett katonai áldozata a II. világháborúnak.  A Francia Védelmi Minisztérium, a budapesti francia nagykövetség, a Souvenir Français és a Mezőcsokonyáért Egyesület közös erőfeszítésével és anyagi támogatásával kerül 2023 májusában átadásra az emlékmű, amely a repülőgép legénységének állít emléket.

III. A Budapesten működő Gustave Eiffel Francia Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium diákjainak bevonása a magyarországi francia emlékezet kialakításába és elmélyítésébe.

IV. A Souvenir Français magyarországi főmegbízottja és Francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend Magyar Tagjai Szövetsége együttműködési szerződést írt alá a két szervezet közös munkája kereteinek kialakítására. Ennek értelmében a Francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend Magyar Tagjai Szövetsége ad szervezeti keretet a Souvenir Français magyarországi tevékenységéhez.

Szórád Péter fotója a balatonboglári emléktábláról