A francia Köztársaság Nemzeti Érdemrend bemutatása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Nemzeti Érdemrend
(Ordre national du Mérite)

A Nemzeti Érdemrend tiszti rendjele

Adományozza a Francia Köztársaság
Típus többfokozatú kitüntetés
Kaphatják különböző fokozatokban, polgári és katonai osztályokba sorolva, a társadalom arra méltó tagjai
Indoklás polgári vagy katonai közszolgálatban, illetve kimagasló egyéni tevékenység során szerzett érdemek elismerése
Státusz jelenleg is adományozható

A Nemzeti Érdemrend (Ordre national du Mérite) a Becsületrend után következő második,[2] egyben legfiatalabb francia kitüntető cím, egyfajta nemzeti lovagrend.

Fokozatai

A Nemzeti Érdemrendben három rang van:

  • lovag (chevalier)
  • tiszt (officier)
  • parancsnok (commandeur)

és két méltóság:

  • főtiszt (grand officier)
  • nagykereszt (grand-croix)

 

Történeti áttekintés

Charles de Gaulle tábornok, francia köztársasági elnök 1963. december 3-án írta alá a Rend megalapításáról szóló 63-1196 számú elnöki rendeletet. A Rendbe történő felvétellel ismerik el a katonáknak vagy polgári személyeknek a nemzet szolgálatában tett „megkülönböztetett érdemeit”, meghagyva a Becsületrendnek a „kimagasló érdemek” elismerését.

A rendelet aláírása két okból is jelentős volt:

  • A második világháború után, az indokínai és az algériai háborúk miatt már annyi személyt kellett felvenni a Becsületrendbe, hogy félő volt, hogy a legnagyobb francia kitüntető cím devalválódik. Ezt akadályozta meg az új szervezetet létrehozása, melynek alapszíne a francia trikolór kékje lett.
  • A Rend megalakítása lehetővé tette, hogy a túlzott számú „d’outre-mer”, illetve érdem után adható rendjelek területén is rendet tegyenek: közülük tizenhetet töröltek,[3] és csak az Akadémiai Pálmák Rend, a Mezőgazdasági Érdemrend, a Tengerészeti Érdemrend, valamint a Művészeti és Irodalmi Rend maradt meg, történelmi szerepük vagy alapításuk különleges körülménye okán.

A fentieken felül az új rend megnyitotta az utat a fiatalabb korosztály előtt is azzal, hogy a szolgálatban megkívánt „kivárási időt” mintegy a felére csökkentette.