Egyesületünk több mint tíz éves múltra tekint vissza. Az alapító verbói Lentulay György 2004-ben a Becsületrend párizsi központjának jóváhagyásával alapította meg a francia Becsületrend magyarországi kitüntetettjeinek itthoni Egyesületét. Az alapítás után az Egyesület aktívan működött, a magyar kitüntetettek körében nagy volt az elfogadottsága, népszerűsége. 2004-ben az addig csak a Becsületrend kitüntetettjeit összefogó Egyesület kiegészült a francia Nemzeti Érdemrend magyar tagjaival is. A Rendek kitüntetettjeinek száma a fellelhető dokumentumok szerint kb. 80-100 fő.
Sajnos az alapító elnök és az akkori vezetőség közötti nézeteltérés miatt az Egyesület élete évekre ellehetetlenült. Olyan jogvita keletkezett, amelynek végleges lezárásához 7-8 évre volt szükség. Dr. Harbula Gyula, Lentulay urat váltó elnök elkötelezett munkájára volt szükség ahhoz, hogy az Egyesület a pereskedés ellenére is fennmaradjon. De az ár, amit fizettünk a „túlélésért” nem volt csekély: tagjaink nagy része elhagyta Egyesületünket.
2016 tavaszára a jogi feltételek már adottak voltak az Egyesület munkájának újrakezdéséhez. A vezetés javaslatára a Közgyűlés egyéves programot fogadott el, amelynek megvalósításába 2016 őszén nagy energiával belefogtunk.
Az Egyesület 2017. februári Közgyűlésén a tagság Boros Istvánt választotta meg elnöknek. A vezetőség tagjai: dr. Lomnici Zoltán alelnök, Baloghné Faludi Zsuzsa, Felkai Anna, dr. Balázs Péter, Fáber András.
Az Egyesület 2022. évi közgyűlésének 3./2022.04.26. sz. határozata szerint további 5 évre az elnökség tagjaivá választották dr. Balázs Pétert, Faludi Zsuzsát, Felkai Annát, Fáber Andrást, dr. Lomnici Zoltánt alelnökké és Boros Istvánt elnökké.
Az Egyesület szervezésében és francia vállalatok támogatásával átadásra került Balatonbogláron az 1942-44 között német hadifogságból Magyarországra menekült volt francia hadifoglyok történetét bemutató emlékhely.
Az Egyesület elnökét kinevezték a „Le Souvenir Français” magyarországi képviselőjévé. A Le Souvenir Français magyarországi tevékenysége az Egyesület keretein beül zajlik.
2023-ban a nagykövetség, az egyesület és a Souvenir Français, valamint a mezőcsokonyai önkormányzat és a Mezőcsokonyáért Alapítvány együttműködésében átadásra került a II. világháborúban lezuhant RAF repülőgép személyzete, köztük a harci cselekmény következtében meghalt francia katona előtt tisztelgő emlékmű.
Dr. Lomnici Zoltánt az Országgyűlés az Alkotmánybíróság tagjává választotta, ezért dr. Lomnici Zoltán lemondott az alelnöki tisztségről.
2024-ben az Egyesület több Magyarországon működő francia vállalat anyagi támogatásával pályázatot kezdeményezett a magyar középiskolák francia nyelvű oktatása színvonalának emelésére. A pályázat keretében 4 millió forintot osztottak szét 19 intézmény között.
Egyesületünk és az SMLH Paris V. kerületében működő tagszervezete elvi megállapodást kötött a két szervezet közötti együttműködésre.
2025. május 9-én, a náci Németország kapitulációjának 80. évfordulóján emléktárgyat helyeztünk el a Gerbeaud Kávéházban az 1942-44 között a Gerbeaud-ban munkalehetőséghez jutó francia menekültet emlékére.
Egyesületünk alapvető célja a kitüntetések által képviselt értékek, a szolidaritás, a példamutatás hazai népszerűsítése, a francia-magyar kapcsolatok minél magasabb szintre emelésének támogatása, elősegítése. Az Egyesület szoros együttműködésben dolgozik a francia és magyar intézményekkel.
Az Egyesület tagja lehet minden kitüntetett magyar, francia vagy harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarországon él, egyetért az Egyesület céljaival, aláírja a belépési nyilatkozatot és befizeti az éves tagdíjat.